Ahogy egyre több alkalmazás és szoftver lép be a vállalati szektorba, számos folyamat fut a hálózaton keresztül nap, mint nap. Komoly kihívásokkal kell szembesülniük azoknak, akik megpróbálják fenntartani az átláthatóságot és ellenőrizhetőséget a vállalaton belül. Ugyanakkor, a valós idejű betekintés biztosítása mellett, az ügyfelek és partnereik felé pontos, az igényekhez igazodó szolgáltatást kell nyújtani. Ezeknek az összetett feladatoknak megoldásakor bonyolult és rendkívül osztott felhő alapú rendszerekre (angolul „cloud computing”- CC) támaszkodnak.

photography-731891_640.jpg
  Két fő oka van, hogy az iparágak minden területén részesítik előnybe a cloud architektúrákat.
Ennek a jelentős bizalomnak az egyik oka, hogy a legforradalmibb technológia az elmúlt évtizedben. A második, fontosabb oka az, hogy alkalmazásával a cégtulajdonosok "előre láthatják a jövőt”.

  A RightScale által 2014-ben végzett felmérés (az úgynevezett Cloud Computing Trends: 2014 State of the Cloud) napvilágra hozott néhány árulkodó számadatot:
  A válaszadók 94%- a használja a felhő rendszert valamilyen szinten. A megkérdezettek 18% - nál a központi rendszer cloud alapú, 35 százalékuk kezdő felhasználóként üzemeltetik, a válaszadók 16% -a pedig még nem döntentötte el, hogy vezessen e be, vagy sem hasonló rendszert.
 90%-ban állították a felhő központú vállalati szervezetek, hogy javulás következett be a teljesítményükben a CC bevezetése óta.


  Az eredmények is igazolják azt az állítást, hogy a felhő-alapú számítástechnika valamennyi kis-, közép- és nagyvállalat számára előnyös lehet abban az esetben, ha a cég számára optimális szolgáltatási típus kerül bevezetésre. Előnyt jelenthet továbbá, ha a helyesen kiválasztott, elsősorban külső tevékenységekhez kapcsolódó információk kerülnek a felhőkbe.

  Mindemellett a cloud szolgáltatásokat nyújtó cégek a folyamatos fejlesztésen túl, nagyhangsúlyt és jelentős beruházásokat fektetnek hatalmas adatbankjaikba, ami garantálja, hogy a rendszer minőségét és megbízható működését.

 

Cégsiker 2015.06.17. 10:18

BI kora

Digitális világban élünk, mindennapjaink egyre inkább a digitális információkon alapuló döntéshozatalhoz kapcsolódnak. Interneten keresztül értesülünk a hírekről, monitorokon követjük nyomon az időjárást, és vásárlásokat is a weben bonyolítunk le.

2014-ben az online vásárlók aránya elérte Magyarországon a rendszeresen internetezők 75%-át. (Forrás: Sg.hu)

startup-593324_1280.jpg
Ahogy a hétköznapi választásainkat a minket körülvevő technika befolyásolja, támogatja, úgy növekszi az adatok mennyisége, melyek tetteinket befolyásolják. Így a nyomás, hogy a kívánt, hasznos információkat kiszűrjük ezekből az adatokból is nő. Az új kihívások, mint az internet nyújtotta adatbőség, a dinamikusan változó környezet, mind megnehezítik a megalapozott döntéshozatalt.

A Science magazinban 2011-ben publikált cikk szerint az emberiség akkora adatmennyiséget sugároz naponta, mintha a Föld minden egyes lakójára 174 napilapnyi információ jutna. A kutatók becslése alapján 2002 és 2007 között 295 exabyte digitális adatot halmozódott fel –mindezt CD lemezre írnánk, az abból épített oszlop a Holdig érne. (Forrás: Kreatív)

Tehát megállapítható, hogy az üzleti intelligencia (business intelligence) a kulcsa a produktív adatelemzési folyamatoknak. Segítségével a döntéshozatal gyorsabbá és hatékonyabbá válik a vállalati -, az üzleti vezetők és más végfelhasználók számára. Mivel a BI magában foglal minden olyan eszközt, alkalmazást és módszert, amelyekkel a szervezetek a számukra fontos adatokat gyűjthetnek a belső és külső forrásokból, azokból elemzéseket készíthetnek, majd a lekérdezéseken keresztül az analitikai eredményeket elérhetővé tehetik a vállalati döntéshozók, valamint az operatív dolgozók részére.

Végső soron a BI rendszerek azáltal, hogy biztosítsák az belső üzleti folyamatok optimalizálást, hozzájárulnak ahhoz, hogy ne vesszünk el az adatrengetegben, eredményesen kövessük az aktuális piaci trendeket, megoldjuk az előttünk álló problémákat, végső soron versenyelőnyhöz jussunk az üzleti riválisokkal szemben.

 

Az üzleti világban a versenytársakkal szembeni előny létfontosságú. A riválisok feletti versenyelőny megteremtéséhez jól átgondolt, megalapozott döntések szükségesek. Ezen döntések meghozatalában az adatelemzés mint módszer egyre inkább elterjedt, mely a vállalat egészének összehangolt munkáját jelenti az információs és kommunikációs technológiák igénybevételével, komplexebb üzleti megoldások bevezetésével.

grid-725262_1280.jpg

Az üzleti intelligencia új generációjának megjelenését jósolja a Gartner piackutatócég. Indoklásul megnevezve az adatok összefüggéseinek feltárásáért kialakuló egyre növekvő igényt.

Tableau Software tanulmánya nyomán 2015 legfontosabb üzleti intelligencia trendjei a következőek:

 

  Átalakuló adatkormányzás:
Az önkiszolgáló elemzések világában a vállalati adatok elzárása vagy a feldolgozások tiltása már nem alkalmazható. A szem előtt tartott kérdések: az üzleti mérlegelés és döntés során használt adatok naprakészsége, a különböző részlegek együttműködése, valamint a biztonsági kérdések jogi követelményei.

Az adathasználati stratégia kialakításához kulcsfontosságú kérdések:


  csapat: feladata a meglévő adathalmaz áttekintése, majd egy hatékony önkiszolgáló rendszer kialakítása. Az informatikusok és vezetők összehangolt munkájáról van szó, hiszen a különböző igények egy rendszerbe irányítása elengedhetetlen egy jól működő, minden igényt kielégítő rendszer kialakításához. Valamint a folyamat alkalmas új adatforrások megtalálására is.
  adatminőség: a kialakított rendszernek képesnek kell lennie a felhasználókat friss és pontos megosztott adatokhoz irányítani.
  adatbiztonság: az adatok osztályozása és a hozzáférési szintek besorolása segít megőrizni az érzékeny információk védelmét.
   jelentés: egyértelmű útmutató készítése, mely tartalmazza az adatokhoz való hozzáférés módját.


   Közösségi intelligencia:
  A közösségi szolgáltatások adatainak mélyreható elemzése a vállalatok számára létfontosságú, hiszen az ebből nyert adatok képesek megmutatni a célközönség érdeklődési területének tendenciáit, irányait. A szervezetek naprakész információval rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy a vásárlóik miről beszélgetnek, mikor kezd egy termék vagy téma népszerűvé válni. A termékekre, kampányokra vonatkozó visszajelzések, bejegyzések, reakciók (melyek mind rögzítettek) hatalmas adattömeget képeznek, melyek elemzése elvezet az aktuális trendek és viselkedések megértéséhez.


   Egyszerű, letisztult használat:
 Az elmúlt évtized során alkalmazott innováció miatt az adattárolás és –felhasználás, valamint felügyelet folyamata átláthatatlanná vált. Így a későbbiekben az egyszerű felhasználói felület fog terjedésnek indulni, melynek egyik megvalósítása az adatvizualizáció. Ezen módszer segítségre lesz az önkiszolgáló elemzések és megosztások elvégzésében, a működési, tervezési és pénzügyi információkhoz való hozzájutás megoldásában. A szükséges információk megléte a működési hatékonyság növelését eredményezheti.

  Széles körben használt felhőelemzés:
 Míg korábban az adathasználat csak a felhőalapú adatokra korlátozódott, az utóbbi években megjelent a helyszínen, adathordozókon tárolt információk elemzése is. Ettől az évtől kezdve a vállalatok akkor választják majd a felhő alapú hozzáférést, ha azt az üzleti alkalmazás kifejezetten megkívánja.


  Interaktív adatok terjedése:
 A technikának köszönhetően az információk eléggé interaktívak ahhoz, hogy bármely szituációban képesek legyenek beszélgetésre ösztönözni, arról érdemben eltársalogni. Az információ analizálása lehetővé teszi új perspektívák, látásmódok megfogalmazását a hallgatóság részére.


  Vizuális információk elterjedése:
 Az online hírszolgáltatások felismerték a vizualitás egyre terjedő fontosságát, így az adatelemző diagramok, grafikonok kora szárnyal. Az összefüggéseket szemléltető táblázatok, grafikonok segítenek az információk jobb megértésében.


  Technikai eszközök a zsebben:
 A mobil elemzőalkalmazások kiváltképp alkalmasak arra, hogy az információkhoz való hozzáférés akkor is elérhető legyen, ha a felhasználó nem ül az íróasztal mellett. Az elemzések elvégzése gyors, valós idejű adatokkal látják el az irodától távol lévőket.

 

Ezen előrejelzések is megmutatják az új, korszerűbb eszközök, rendszerek használatának fontosságát, melynek figyelmen kívül hagyása a versenytársakkal szembeni háttérbe szorulást eredményezheti.

Egy üzlet sikere nagyban az összehangoltságban, a különböző területek egymásba fonódásában és a befektetésben rejlik. Az információs dömping korában, a technikai fejlődés előrehaladtával, az új, korszerűbb rendszerek figyelmen kívül hagyása (mely a gyors elemzést és döntést segíti) a vállalkozás háttérbe szorulását eredményezi a versenytársakkal szemben. Az információs és kommunikációs technológiák igénybevételével, komplexebb üzleti megoldások alkalmazásával növelhető a cég hatékonysága. Az üzleti intelligencia egy olyan ráfordítás, melynek bevezetésével a cég célzottabb rálátással lehet az üzlet gyengébben működő területeire és a jól működő részeket még eredményesebbé teheti.

 

122419gxigxe9ph.jpg

Az üzleti intelligencia (Business Intelligence = BI) olyan információs és kommunikációs technológia, mely a különálló területekről, adatforrásokból kinyert adatokat képes összekapcsolni, a közöttük fennálló kapcsolatokat feltárni, rendszerezni és elemezni. Mindezen adatok lehetnek vállalaton belüli és kívüliek egyaránt.

A BI alkalmazás az adatok rendszerezése folyamán segítheti a cég döntéshozóit a megfelelő információk kinyerésével és elemzésével. Támogatják a vezetőt a döntési folyamatban, azáltal, hogy nem csupán az adatok rendszerezésére képes, hanem a tendenciák felismerésére is, vagy akár megmutatja, hogy egy adott vezetői döntés milyen következményeket vonna maga után. Így tehát az adatok kinyerése mellett a vállalat működését modellezi, előrevetíti a különböző üzleti helyzetek lehetséges buktatóit, és képes nyomon követni a döntések teljes életciklusát.

 

A BI elterjedtsége

A BI üzleti megoldások piaca egy 2010-es adat szerint világszerte elérte a 10 milliárd dollárt, de a növekedés egyértelmű – eltérő ütemben – a különböző szektorokban és ágazatokban.

Egy BI rendszer bevezetése a vállalkozás méretétől, ágazatától, igényeitől és a cég informatikai fejlettségétől is függ, valamint számottevő tényező a vezetők, tulajdonosok és alkalmazottak IT képzettsége is.

A rendszer bevezetése 1-6 hónapig tart, míg költsége akár 20-30 millió forintig is terjedhet. Ez azonban függ a vállalkozás céljától. A költségek minimumra való csökkentése érdekében érdemes személyre szabott megoldásokban gondolkodni.

 uzleti-intelligencia_screenshot_20110923111921_original.jpg

 

A BI használatának köre:

-          beszámoló-, jelentés- és riportkészítés

-          üzleti, statisztikai elemzés

-          mutatók készítése

-          üzleti modellezés, előrejelzés, tervezés

-          idősoros elemzés: tárgyévek közti összehasonlítás

-          ügyfélszegmentálás

-          adatok földrajzi elemzése

-          grafikonok, adat vizualizációk

-          adat-, szöveg- és hangbányászat


BI technológiák

-          elemző: a miértekre keresi a választ.

-          riportkészítő: feltárja, hogy mi történt.

-          monitorozó: a jelenlegi állapot feltárása a cél, annak meghatározása, hogy mi történik a jelenben.

-          előrejelző: arra keresi a választ, hogy mi történhetne. Próbálja vizualizálni az elkövetkezendő dolgok bekövetkeztét.

 

Összefoglalás

Egy vállalkozás működése egyfajta versenyfutás az idővel. Létfontosságú, hogy a változásokról időben értesüljenek, azok kezelésére hatékony megoldással rendelkezzenek, kis befektetéssel elkerülve a negatív hatásokat. A mindenkori technológia és jogszabály, a konkurencia és a vevők, célcsoport állandó változásai követelik az előrejelzéseket, várható mintákat. 

süti beállítások módosítása